Ugyan ki szeret manapság festetni vagy felújíttatni?

2012.02.13 13:53

Gyakran kerülök szembe azzal a problémával az ügyfelek részéről, hogy sokba kerül egy lakás felújító festése. Összepakolni a bútorokat, porral, piszokkal fog járni, kerülgetjük egymást a melósokkal két hétig. Brrr… Vagy jobban járok, ha arra az időre elköltözöm? (teljesen egyetértek velük)

 

Többnyire ezen indokok miatt húzzák, halasztják a felújítást, és minél tovább tologatják az időpontot a fent említett problémák csak egyre nagyobbak lesznek.

Régóta keresem ennek a jelenségnek a forrását illetve a megoldását. Sokáig csak gondolatok voltak ezek a fejemben, de most megpróbálom ezeket a gondolatokat összeszedni és leírni.

Kezdeném azzal, hogy a nyolcvanas évek közepén kezdtem el tanulni a szakmát, amikor még olyan technológiát tanítottak nekünk, amit a 40-es 50-es években kezdtek el használni! Egyszerűen nem volt igény a változásra. A rendszerváltás után bejöttek az új anyagok, csak a felhasználási technológia nem tudott átjönni a határokon. A kilencvenes évek végén, volt 1 db tanulóm, elmondása szerin még mindig ugyanazt tanulták, mint mi 1985-ben. Csupa olyan festési eljárást, amit már senki nem kért és nem is alkalmazott. Az új anyagok alkalmazását szinte mindenki saját felelősségére próbálta ki (rosszabb esetben az ügyfél kárára). Hiába volt az iparosoknak Kamarai tagságuk, onnan sem kaptak semmiféle továbbképzést.

Az ügyfelek igényei sem haladtak a korral. Míg a régi rendszerben az olcsó munkaerőre támaszkodva nem igazán volt lényeges, hogy egy iparos mennyi időt tölt egy adott munkán, addig mára teljesen világosan látszik, hogy a ráfordított munkát nagyon keményen meg kell fizetni. A végtelenségig tükörsimára glettelt falak, - amihez éppen csak a kőművesek szakmai felkészültsége hiányzott és hiányzik a mai napig is - rettenetesen sok időt vesznek igénybe, és (ez teszi ki a költségek kb. 2/3-át) nagyon megdrágítja a munkát. A legközelebbi probléma: ugyanennek a lakásnak a felújításakor következik be, amikor szembesülünk a falak repedéseivel, sarkok leverésével. Ez azzal jár, hogy a munkát napokig tartó gipszeléssel és csiszolással kezdjük, hogy visszaállítsuk az eredeti állapotot. És már el is érkeztünk a ponthoz, ahol a megrendelő már utálja az összes szakit, akit valaha beengedett a lakásába, és már egyáltalán nem őszinte a mosolya. Ez után megfogadja, hogy legközelebb csak akkor csinál ilyet, ha majd piros hó esik! De a repedések jönnek, azok nem nézik, hogy esik-e már az a piros hó. De ha ez még nem lenne elég, valamilyen véletlen folytán pont azoknak az ügyfeleknek van a legnagyobb igényük, akiknek a legkisebb a tűréshatáruk. Az csiszoltat a legtöbbet, aki a leginkább fél a portól…

Nem lehet az emberek fejéből kiverni a tükör sima falak gondolát, (de a tervezőkéből sem) pedig ez az, ami megkeseríti a megrendelők életét és a kivitelezőkét is. A nyugat európai rendszer szerint nem tükörsimák a falak, hanem nagyon finom szemcsézetűre vannak vakolva, ami teljesen homogén felületet ad és nem kell glettelni csak festeni.  Itt jegyezném meg a kőművesek figyelmébe: az egyenes fal nem ugyanaz, mint a sima! Természetesen ez gépi vakolat, amire még nem sok kőműves van felkészülve. Ennek a homogén szemcsés vakolatnak az előnye, hogy ha meg is reped, a szemcsézett felület miatt nem látszanak a hajszálrepedések, és felújításkor elegendő 1 rétegben festeni, ha nem kell másik színt alkalmazni. Gondoljunk csak bele micsoda utópia: reggel jön a festőbrigád, adok nekik egy kulcsot, és estére ki van festve a lakás, bútorok pedig helyre húzva! Hihetetlen, de igaz! Németországban több tucat lakást volt szerencsém kifesteni ezzel a módszerrel.

Ahol olyan drága a munkaerő, mint Európa nyugati felén nem megengedhető hogy az olyan rendszeresen visszatérő iparosok, mint pl. a festők hosszú napokat illetve heteket szutyakoljanak egy lakáson. Először nekem is furcsa volt a lakások festésének e módja, de gondoljunk bele jobban: negyed annyi munkabefektetés = negyed annyi munkabér. A tisztasági festés ciklusait nem kell kitolni 8-10 évre hanem, lehet az pl. 3-4 év is és mégis gazdaságosabban jövünk ki. Arról nem is beszélve, hogy kis kézügyességgel házilag is kivitelezhető a festés (de ezt nem ajánlom senkinek  :-) ). Erre volt nagyon jó példa a festhető fűrészporos tapéta. A legelső alkalom igaz több-be került, de utána fillérekből ki lehetett hozni a festést, ám valamiért 10-15 év után kiment a divatból.

 

Szerző: Kajdácsi József

Téma: Ugyan ki szeret manapság festetni vagy felújíttatni?

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása

Oldal látogatóinak száma

Web Counter